Hogy élünk?
Mint mindig, ki hogy tud. Megy a napi dolga után, intézkedik dolgozik az ember. S mégis az utca megmond mindent.
Kinek milyen a kedve mai nap.
Szines kavalkád a mindennapi életünk. A kisgyerekes anyukák sétáltatják vagy tolják a kicsiket. Közben a kimeríthetetlen kérdésekre válaszolnak nekik, vagy nem, már a 121. kérdésre. Közben felteszi a kérdést magában--hogy a viharban lehet ennyit kérdezni?--
De egyfolytában csak a kis lepénylesője jár. Nem fárad el?
Nekem már cserepes a szám- mondja tettetett kimerültséggel. Csak mondja csak mondja a kérdéseit.
A kicsi közben a napfényes oldalon a kezeit égnek tárva, szaladgál körbe körbe, illegeti a kis popsiját ugrál oldalra előre. Ennél jobban nem is adhatná tudtára a világnak. ÖRÜL.
Örül a napfénynek örül az életnek csak úgy. Azért mert van létezik, jár kel megfigyel mindent kérdez majd elgondolkodik a dolgokon. Miután a helyére tette magában a világ ujj dolgait megy tovább előre.
Persze ilyenkor egy 500 méteres út kb. 30 perc. Dehát süt a nap ki bánja azt.
